Sorsszerű vagy szabad akarat?
Honnan tudod, hogy az életedben valami azért történik, mert sorsszerű, vagy azért, mert a szabad akaratod következménye? Azt már nem tudom, hogy hol olvastam, vagy hány ezredik videóban láttam a választ erre a kérdésre, de nagyon megfogott, és azóta is emésztgetem magamban.
Miért vagyok szingli?
A példa kedvéért tegyük fel, hogy szingli vagy. Már vágynál egy komolyabb kapcsolatra. Mégis eltelnek hónapok, évek, és semmi. Sokan kérdezik meg (köztük a vendégeim is):
– Miért? Így kell lennie?
– Nincs szükségem rá?
– Más a feladatom?
– Én rontok el valamit?
– A gyerekkor vagy egy előző élet a hibás?
– Ez a sorsom vagy saját magamat zárom le?
Ha sorsszerű:
Ha úgy érzed, hogy őszintén nyitott vagy a lehetőségekre – randizol, ismerkedsz, esélyt adsz egy spontán szervezett baráti kirándulásnak, vagy szívesen beszélsz pár mondatot egy idegennel a munkahelyi büfében, ha leszólít – és mindezek ellenére mégsem jön össze, akkor az sorsszerű.
Nincs még itt az ideje. Másra kellene koncentrálnod. Magadra, a munkádra, az egészségedre. És akkor is, ha kifejezetten egy valakivel próbálkozol, de valahogy nem akar működni – se jobbról, se balról –, az is sorsszerű.
Ha szabad akarat:
Viszont ha jönnek a lehetőségek, de nem vagy nyitott rá, az a szabad akarat. Nagy nehezen elmész egy randira, de jelen sem vagy igazán. Esetleg rögtön valamilyen külső jegy miatt írod le az illetőt. Elhívnak a munkatársak moziba, de te vagy az, aki mindig lefújja, és inkább begubózol, vagy valami olyat csinálsz, ami a komfortzónádon belül van (sorozatok, számítógépes játék).
Ebben az esetben bár nem biztos, hogy tudatos döntésed az, hogy „én nem engedek be mást”, mégis lezárod magad. Még ha a lehetőség jönne is, te nem engeded be.
Előző életek tanulsága:
Az előző életek végén, már lelki állapotban, vissza szoktunk tekinteni az előző élet tanulságaira – amit talán jó lenne ezúttal, a jelenlegi életben kamatoztatni. Számtalanszor előfordul, hogy egy veszteség, egy csalódás, egy trauma után az ember lezár. Él, létezik, de nem éli meg az életet, nehogy még egyszer át kelljen élnie valaminek az elvesztését.
Visszatekintve látjuk, hogy jöhetett volna egy boldog párkapcsolat, vagy lett volna lehetőség, hogy fejlődjön, hogy karrierje legyen. De elzárkózott az újabb csalódástól való félelem miatt.
Sorsszerű volt, hogy megjelent egy kedves férfi az életében – sőt, érezte is, hogy valamit jelent neki. De a szabad akarattal élve nem ment az érzés után. Nem ásott a mélyére, hogy mit mondhatott volna ki ebből a kapcsolódásból. Mit tanulhatott, tapasztalhatott volna meg.
Olyan is előfordul, hogy a csalódás után senki nem jelenik már meg az életében, akivel igazán kapcsolódhatna. Mert az életének abban a szakaszában meg kell tapasztalnia az egyedüllétet. Hogy magának is megadhatja azokat az érzéseket, amiket egy kapcsolatban, párban tapasztalt. Ez is sorsszerű. Ennél a verziónál hiába erőltet futó kalandokat – mindegyik abba az irányba fogja vinni, hogy magával legyen, és épp ezért nem fognak működni sem.
Persze, a szabad akarat miatt próbálkozhat.
Sokszor előfordul, hogy nem áramolunk az élettel. És pont azt erőltetjük, aminek jelenleg nincs ott az ideje. Mert más a logikus. Harmincöt évesen párkapcsolat és gyerek nélkül logikus lenne és társadalmi elvárás is, hogy még, ha család nem is, de legalább egy komoly párkapcsolatot fel tudjon mutatni az ember. De a lélek, nem a társadalmi norma szerint működik. Hiába vagy huszonöt vagy harmincöt éves, ha abban a szakaszban neked más a tapasztalnivalód, tanulnivalód. A lelket nem érdekli a korod. És a lelket az sem érdekli, hogy te azt a fejlődési ugrást egy év alatt vagy tíz év alatt léped meg. Mert, ha épp az egyedüllét vagy a karrier az egyetlen fő feladatod, akkor hiába „kapálózol” az igazit keresve: az élet újra és újra visszaseper a TE EGYEDI utad irányába.
A vendégeim egyik legtöbbet hangoztatott tapasztalata az Utaztatás és Egyéni folyamatok után, hogy sokkal jobban rá tudtak kapcsolódni a saját belső hangjukra és erőteljesebben érezték a sorsszerű folyamataikat. Sokan teljesen egyértelmű irányokat éreznek, látnak később.
